Staffordshire bullterrier
a vigyorgó bowling-golyó
A sors iróniája, hogy bár a staffordshire bullterrier egyike az emberért legjobban rajongó, legkedvesebb kutyáknak, ráadásul a kifejezetten kistestű fajták közé tartozik, bizonyos országokban – pusztán „ijesztő” hangzású neve miatt – „veszélyes fajta” megbélyegzéssel tiltólistára került. Pedig bárki, aki személyes kapcsolatba került ezzel a lilliputi bodybuilderrel, meggyőződhetett róla, hogy maximum a „világ legszórakoztatóbb ebe” címre aspirálhat eséllyel.
Első hallásra sokaknak talán furcsa a szópárosítás, hisz a „staffordshire” és a „bullterrier” elnevezés két itthon is ismert önálló fajtát takar. Talán ez is lehet az oka annak, hogy a staffordshire bullterrier a bulldog-terrier leszármazottak mindmáig kevéssé ismert tagja hazánkban. Nem hallgathatjuk el persze azt a tényt, hogy őse valóban a kutyaviadalok sztárja volt – de ugyanezen ős szolgált kiindulásul az elragadó családi bohóc angol bullterrier, illetve közvetve a sokoldalú munkakutyává formálódott amerikai staffordshire terrier, vagy a pöttöm boston terrier kialakításához is!
Stafford megye kutyái
Az 1800-as évek tájékán Staffordshire megye messze földön híres volt kézzel festett porcelánjairól, valamint az innen kikerülő viadorebek képességeiről. Tudni kell, hogy ebben az időben a munkásosztály – mai szemmel nézve – borzalmas körülmények között tengette mindennapjait. Embertelen és veszélyes munkavégzés, sokszor 12-16 órán keresztül, mely a nőknek, gyerekeknek is osztályrészül jutott. Talán érthető, hogy az ilyen durva körülmények a nyomorgó rétegek lelkét érdessé kérgesítették, és ahol kemény az élet, kemény a munka, ott kemény a szórakozás is. Ennek akkor egyik legnépszerűbb formája a kutyaviadal volt, mely sok tekintetben passzolt a városi életformához is. Nem volt nagy helyigénye, és közben fogadásokat is lehetett kötni, ami némi pénzhez juttatta a benne érdekelteket. A kutyák egymás elleni küzdelmeiben a XVIII-XIX. században gyökeres változások álltak be. A kor legnépszerűbb munkakutyáit, a mészárosok mellett dolgozó, illetve bikahecceken feltűnő bulldogokat terrierekkel keresztezték. Az e frigyből született viadorok oly kiválóan ötvözték a két fajta előnyös tulajdonságait, hogy pillanatok alatt elterjedtek az arénákban. Bár kezdetben a szó valódi értelmében vett keverékekről beszélhetünk, idővel azonban szisztematikusan tenyésztett fajták alakultak ki belőlük, melyeknek szinte egyetlen értékmérője a küzdelemben való helytállás volt. Mivel a tenyésztők jellemzően a munkásosztály soraiból kerültek ki, akik nem engedhettek maguknak semmi luxust, a kutyáknak roppant alkalmazkodónak, nagyon kisigényűnek kellett lenniük, ugyanakkor – a fizikailag is szűkös életkörülmények miatt – simulékony, kedves természettel is kellett bírniuk. Staffordshire megye messze földön híres volt nemcsak a porcelánjáról, de kutyáiról is, melyek az állatviadalok betiltásának idejére, 1835-re már szinte legyőzhetetlenek voltak. További 100 évet kellett azonban várni, hogy a „munkásosztály kutyájából” elismert fajta váljék. Népszerűségére jellemző, hogy Angliában – ahol igen népes és változatos a terrierek mezőnye – a staffordshire bullterrier a mai napig a legnépszerűbb terrierfajta.
Parányi pankrátor
Kevesen tudják, hogy megjelenésében a staffordshire bullterrier áll legközelebb ahhoz a klasszikus „bull and terrier" típushoz, amely a XIX. századra messze földön híres és sikeres gladiátorrá vált. Pedig nem nehéz belátni mindezt, ha az ember egy pillantást vet a valószínűtlen mennyiségű izomkötegekkel büszkélkedő kis dugóra. Noha súlya mindössze 10-17 kg, méretéhez képest elképesztő erővel rendelkezik, amit számtalan egyed különféle súlyhúzó-versenyeken is rendszeresen bizonyít, és ami a bull típusú terrierek sajátja. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen a staffbull roppant fizikai adottságait csupán csak túlcsorduló szeretetének nyomatékos kifejezésére használja, melynek egyetlen célja egy cuppanós kutyapuszi elhelyezése emberbarátja arcán… Ebben változatos technikákat is képesek bevetni. Vannak, akik helyből felpattanva lehelnek csókot az ember homlokára, míg mások két hátsó lábukon pipiskedve, mellső lábukkal igyekeznek felkapaszkodni a csúcsra, közben lenyúzva minden ruhát és kültakarót az illető lábáról. Mindkét technika közös eleme az egyedi staffbull-mosoly és a röfögő, hörgő, prüszkölő, sípoló hangok arzenálja, melyeket általában ilyenkor hallatnak. Első pillantásra kőbaltával faragott külsejük szofisztikált lelket takar. Bull típusú terrierhez méltó módon a staffbullok is hihetetlenül ragaszkodóak. Ez időnként oly mértékű rajongásig fokozódhat, mely egy falka pubertáskorú Justin Timberlake-fan tinilánynak is dicsőségére válna. Szeretetével abszolút nem fukarkodik. Jut belőle bőven a családnak, és a kedvesnek – de minimum közömbösnek – tűnő idegen embereknek is. Mivel rendületlenül pozitív világlátás jellemzi, mindig és mindenkivel azonnal hajlandó barátkozni. A staffordshire bullterrierek legendásan gyöngéd társak, gyermekek mellé pedig egyenesen kötelező választást jelentenek egy négylábú társon gondolkozó gyermekes család számára. Mivel körkörös passzív védelmi rendszerük megközelíti Darth Wader birodalmi cirkálójáét, a csöppségek legfeljebb csak ipari szerszámokkal tudnának kárt tenni bennük, az pedig elég ritka tartozék a babaszobában, szerencsére… Az eddigiekből következik, hogy a staffbull habitusában ideális társasági kutya, mely legjobban gazdája közvetlen közelében érzi magát. Elképzelhetetlen és a kutyalélek ellen merénylettel felérő bűn, ha ezt a fajtát kirekesztve, kennelben elzárva megfosztanák az emberrel való közvetlen kapcsolatától.
Ötletteli ötvözet
Közhelyesnek hangzik, bár mint minden közhely, ez is igaz, hogy a staffordshire bullterrier kivételesen egyesíti a létrehozásához felhasznált bulldog- és terrier-ősök legelőnyösebb tulajdonságait: megvan benne a bulldog higgadtsága, ereje és eltökéltsége, melyhez a terrierek temperamentuma és kiemelkedő intelligenciája társul. Ennek megfelelően a velük való gondtalan együttélés egyik alapvető feltétele, hogy napi szinten kielégíthessék roppant mozgásigényüket. Ez esetben felszínre tör konformista mivoltuk, és tökéletes „kanapékutyaként” képesek viselkedni, azaz órákat szunyókálnak egymás hegyén-hátán a díványon, alternatív Laokoon-csoportot alkotva. Ám ugyanez az angyali társaság elképesztően démoni rombolást tud véghezvinni, ha tétlenségre kárhoztatják, és nem tudja levezetni fölös energiáit. Szót kell ejteni arról is, hogy a staffordshire bullterrier tartása során megkerülhetetlen a nevelés témája, hisz a staffbull lendületes és öntudatos kis zsurmó. Felelőtlen dolog kontrollálatlanul szabadjára engedni energiáit. Tanítását a lehető legkorábban kell elkezdeni, és igen korai szocializációval kell indítani. Szerencsére a fajta egyedei között nagyon ritka az ideges, félénk, ne adj’ Isten agresszív példány.
Döntő többségük magabiztos, karakán, jókedvű fickó, aki bárhol, bármikor feltalálja magát. A szocializáció – noha kétségkívül minden kutyának hasznára válik – nem is elsősorban emiatt szükséges. Képmutatás volna elhallgatni, hogy a staffbull kutyatársaságban általában probléma nélkül elvan ugyan, de a kan egyedek – mint a legtöbb kan kutya – a dominanciára bizony hajlamosak. Ennek ellenére többnyire nem provokálnak lépten-nyomon verekedést, nagyobb kutyatársaságban is szinte mindig gazdájukon csüngnek, és elsősorban az ő társaságát keresik.
Pöttöm bölény a nappaliban
Noha modernkori kutyaviadalokban sosem használták stafford-bullokat, a fajta már réges-régen eltávolodott a harci arénák vérgőzös világától, és újkori tenyésztése során sosem volt szempont ezen készségek fenntartása (sőt, inkább ellenkezőleg), mégsem múltak el nyomtalanul a küzdelemmel töltött évek. Masszív testalkatuknál fogva – mely egykoron a harcban való hatékony helytállást szolgálta – ezek a kutyák fizikailag még mindig messze az átlag fölött állnak, a palackból kiszabaduló küzdőszellemük pedig elsöpör szinte minden ellenállást… Szóval, nagyon rosszul jár az a kutya, aki kiprovokálja belőlük a visszavonult gladiátort! A csetepaték esélyét jelentősen csökkenthetjük, ha gondos körültekintéssel megelőzzük a bajt, és elkerüljük a kötekedő ebeket. Bár az ember azt gondolná, hogy a bulldogok és terrierek önfejűsége és makacssága megnehezíti az együttélést a staffordshire bullterrierrel, a valóságban ez nem így van.
Tény, hogy fel kell készülni egy-két renitenskedő akcióra a részéről, többségüknél azonban ezek csak növendékkori kamaszlázadások, melyeken szilárd következetességgel úrrá lehetünk.
A staffbull ízig-vérig lakáskutya. Nemcsak rövid szőrzete miatt igényli a négy fal nyújtotta kényelmet, hanem azért is, hogy minél többet és minél közelebb lehessen családjához. Persze boldogan elviháncol időnként pár órát a kertben is, de ez nem jelenti azt, hogy ne igényelné a rendszeres sétát és foglalkozást. Ha unatkozásra kényszerítjük, már kezdhetjük összeszámolni a felszedett kerti automata öntözőrendszer, a kerítés mellől „kitermelt” tujasor, esetleg a lekapart lábazatvakolat alapanyag- és munkadíj költségeit.
A staffordshire bullterrier hosszú életű (10-15 év), egészséges fajta.
Két specifikus problémát meg kell azonban említeni, melyek ugyan minimálisan vannak jelen a fajtában, mégis léteznek. Az egyik egy epilepsziához hasonlatos betegség (L2-HGA), a másik pedig az örökletes szemlencsehomály (HC).
Mindkettő genetikailag determinált, de szerencsére maximális biztonsággal kiszűrhető betegség. Érdekesség, hogy a más fajtákban elterjedt csípőízületi diszplázia nála szinte ismeretlen. Ennek egyik oka lehet – kis mérete mellett – roppant fejlett és kötött izomzata is. Táplálására nem különösebben érzékeny. Növendék korban azért premium minőségű táppal illik etetni, hogy a robusztus izomzatát cipelő vázrendszer megfelelően kifejlődhessen. Bár a gyomorcsavarodás általában a nagytestű fajtákat sújtja, a staffbullt is célszerű még felnőtt korában is két adagban etetni, mivel élénk temperamentuma e tekintetben bajba sodorhatja. Hiába eszi magát degeszre, ez nem akadályozza abban, hogy ugrándozva viháncoljon még egy sort, ami megnöveli a gyomor átfordulásának kockázatát. Mindent egybevetve a staffordshire bullterrier „kézipoggyász-méretbe” sűrítve hordozza mindazokat a nemes és sokak által becsült tulajdonságokat, melyekért a bull típusú terrierek kedvelői egy életre elkötelezték magukat e fajták mellett. Óriási lelke, bohókás egyénisége, egyedi fazonja színessé varázsolja gazdájának mindennapjait, gyerekes családokban pedig ideális „négylábú testvér”, aki boldogan vesz részt a mindennapi viháncolásokban, miközben mindvégig ügyel a kicsik testi épségére.
Szerző:
Balaskó Norbert(Forrás:Kutya.hu)
A standard változtatása
A fajta standard-nek változatlannak kéne maradnia. Azok, akik mégis javasolják a magasság/ súly témájának a változását, általában olyanok, akik problémákkal küszködnek, hogy a standard-nek megfelelő Staffordokat tenyésszenek.
Dél-Afrikában kevés magassággal kapcsolatos problémát tapasztaltunk. A legtöbb kiállított példány magassága 14 és 16 inch (1inch=2,54 cm) közé esik, kevés példány van mely efölé vagy ez alá sorolható. Gyakran az optikai csalódás szerepet játszik a súly és a magasság értékelésében. Például, ha valaki egy 16 inch egyeden azt látja, hogy hosszúak a lábai ( ami azt jelenti, hogy az állat a mellkas mélységében hiányt szenved), akkor a kutyus a valóságban túlméretesnek tűnhet, noha magassága megfelelő csak testének mélysége túl kicsi (terrier típus). Ugyan így ha egy 16 inch magas kutya rövidlábúnak tűnik, az azért van, mert a mellkas mélysége túl nagy (bulldog típus) és így az állat alacsonyabbnak hat valódi magasságánál.
Másrészt viszont Dél-Afrikában határozottan lehet súlyproblémákat észlelni. Az én black/brindle szukám igen keménykötésű, egyáltalán nem kövér, és még is 36 fontot nyom (1font=453,6g), mely 2 fonttal meghaladja a standard-t. Ezzel szemben a versenyeken a többi egyeddel összehasonlítva gyakran tűnik kicsinek és karcsúnak. Szörnyű, hogy egyik másik kiállított példányok mennyit nyomnak, és a gazdák inkább nem árulják el a valódi súlyukat. Miután nekem van egy Stafford szukám, az ő látványa alapján el tudom dönteni egy kiállított egyedről, hogy az megfelel-e a standard-oknak, vagy kívül esik rajtuk.
A túlsúly fő oka véleményem szerint abban a tendenciában keresendő, miszerint túlzásba viszik a fajta „bull” karakterét. Túl sokan szeretnék, ha kutyájuknak tömör, masszív feje volna (bulldog jellegű), de az ilyen típusú fej általában egy bulldog jellegű testtel párosul, míg egy staffordban mindkét jellegnek ( bull és terrier) tökéletes keveredése lenne az ideális. Meg kéne őriznünk a terrierek agilitását, fürgeségét és gyors észjárását és ezt kombinálnunk kellene a bulldogok erejével és energiájával. Ha mindig csak a bull karakter irányában tenyésztjük állatainkat, akkor nem csak egyszerű súlyproblémákkal találjuk szemben magunkat, hanem például vállproblémákkal is: egyenesen álló vállak által okozott hajlott elülső rész túl nagy súlyt tart fenn. És tessék, már meg is kaptuk a tökéletes bulldog típusú kiállást.
Sajnos a „könnyed lágyék” kifejezés az angol standard 1980-ban átdolgozott kiadásából eltűnt. S így az agilis kutya lényegi tulajdonságát veszítjük el. Az Angol Fajta Tanácsban jelenleg is vita tárgyát képezi az a kérdés, hogy a kifejezést újra bevezessék-e a standard-be.Ha ez megtörténik, akkor azt Dél-Afrika automatikusan el fogja fogadni. A bíró majd gyakran fogja megemelni a kutyák hátsóját, s ha az szép hátsóval büszkélkedik és oldalnézete is kicsit emelkedő, akkor a kívánatos könnyed ágyékkal rendelkezik. Ha ágyékban könnyed, akkor gyors és agilis kutya lesz belőle, mely képes úgy használni a hátsóját, mintha az egy rugó lenne, s nagyon fontos lenne ezt a tulajdonságot megőrizni, hisz ez egyike ennek a gyors és agilis fajta eredeti jellemvonásainak.
Aki nem akar fürge, agilis kutyát, annak bulldogot kell vennie. Aki pedig nem egy 16 inch magas bull-terrierre vágyik, az vásároljon inkább egy pitbullt vagy egy amerikai Staffordot.
Az erős testalkatú, bulldog típusú Staffordoknál a láb természetellenesen rövidnek tűnhet. Lemérésekor kiderül, hogy a láb rövidebb, mint a test mélysége – alig megközelítve az a látványt, melyet ki kellene alakítanunk – olyan, ahogyan a bulldog típus kb. 150 évvel ezelőtt kinézett, mielőtt az ember elkezdte megváltoztatnia bulldog standard-ot, hogy aztán eljusson a mostani kinézetig.
Számos Dál-Afrikai panaszkodik, hogy az itteni klíma problémát jelent a keményebb kötésű Staffordoknak, ami igaz is. De ne feledkezzünk meg arról, hogy egy szervezett kutyaviadal egy órás vagy akár hosszabb is lehet(igen, ez tény). Ha elképzelünk egy ilyen viadalt, mondjuk az Anktartiszon, ott az állat által felhasznált energia olyan nagy hőt termelne a szervezetében függetlenül a külső hőmérséklettől, amely nagyon messze van attól a mennyiségtől, amit mondjuk Dél-Afrikában egy nagyon meleg napon az állat le tud kötni. Vegyünk mondjuk egy erős testfelépítésű Staffordot, és küldjük harcba; 5 percen belül elájulna a nagy hő felhasználás miatt. Így a túlságosan erős felépítésű egyedek nem úgy képviselik a fajtát, ahogy kéne.
A Staffordokat négyzet alakú dobozokból kellene felépíteni. A pofa egy doboz, mely a „fej-dobozhoz” van illesztve; a test is egy doboz (a mélység megegyezik a hosszúsággal) a test alatti űr is egy doboz (a láb hosszúsága megegyezik a mellső és a hátsó láb közti hosszúsággal); a mellkas is egy doboz; a törzs is egy doboz és a far is egy doboz. Ezeket a méréseket egy jó felépítésű egyednél el lehet végezni. A koponya mélysége meg fog egyezni annak hosszúságával; a pofa mélysége annak hosszúságával, a mellkas mélysége annak szélességével, a láb hosszúsága a két láb közti szélességgel és így tovább.
E dobozok mindegyikében szigorú definíciókra és pontos áttekintésre bukkanunk – megtaláljuk a fej formáját a „fej-dobozba”, a vállak meredekségét a „váll-dobozban”, a törzs oldalnézetét a „törzs-dobozban”, a térd megfelelő hajlásszögét a „hátsó fertály dobozban” és így tovább. Ezek a meghatározások, kontúrok egy hullámvonalas, agilis körvonalat adnak. A túl nagydarab ebek paraméterei pedig kilógnak a dobozokból.
A túl méretes egyedek még egy nagy problémát okoznak a fajtán belül: a szukáknak egyre nehezebb a kölykezésük, pusztán a kölykök méretének köszönhetően. Mindig amikor valakitől azt hallom, hogy az ő kutyakölykei szépnek és nagynak születtek, ordítani tudnék. Egy kis szerencsével talán az alom legkisebb kölyke meg is felel majd a standardnak. Ha ez a divat a nagyobb és testesebb irányába tolódik el, és egyre nagyobb és nagyobb kölyköket fogunk tenyészteni, akkor oda fogunk jutni, ahová a bulldogok már eljutottak: rutin császármetszés a szukákon, melyeknek a medencéje már túl kicsi ahhoz,
hogy ennyire nagy fejű és masszív kölykök átjuthassanak rajta – hála a tenyésztők generációjának, akik az idők során csak egyre nagyobb testméretet akartak elérni ugyanazzal a csontfelépítéssel. Jó üzlet az állatorvosoknak, rossz magának a fajtának.
Az én véleményem szerint a kölyök súlya megbízhatóan előrejelzi az egyed végleges méretét, természetesen eltekintve az olyan szélsőséges esetektől, ahol ezt helytelen táplálás befolyásolja. Sajnos azonban túl sok tenyésztőnek van olyan szukája, mely soha nem fog 400 g-os kölyköknél kisebbet elleni, s ezzel a súllyal szinte biztos, hogy a kifejlett állat túl méretes lesz majd. Különös, hogy pont ezek a tenyésztők javasolják a legjobban a standard megváltoztatását.
„Ha a Stafford nem balance típusú, akkor bizonyára aránytalan (unbalance) típusú a hibák miatt”
Ha mindig kapnék egy 10 centest, akár hányszor feltesznek egy kérdést a típusról és a balance-ról, akkor elég gazdag lennék ahhoz, hogy megvegyem az összes választ, amit keresek.
Mindig figyelek azokra, akik a balance és a típus témaköréről beszélnek, így összegyűjtve a tárgyilagos vélemény azon ritka morzsáit, amely tetőzhet egy kis igazságban. Úgy találom, kiindulópontként talán ki kellene jelölnünk közös szavakat, közös jelentéseket. Fel kell ismernünk a különbséget a proportion ( Ideális testarányok ) és a balance ( A bull és a terrier közötti helyes arány ) rokon értelmű szavak között. Nem egyszer használjuk a két szót helytelenül szinonimaként. Ez az elképzelés az észlelésen és a logikán alapul, azok figyelembevételével.
Nagyon is lehetséges, hogy a Stafford proportional azon tény alapján, hogy egyik tulajdonsága sem szorítja a háttérbe a többit. Elmondható, hogy feje; nyaka; vállai; bordái; combjai és csontozata kiegészítik egymást, és egyik része sem lóg ki a sorból. Proportional magába foglalja azokat az összetevőket, amelyek mindent egy kellemes egésszé olvasztanak össze. A Stafford meglepően erőteljes lehet csodálatos erejével és igazi temperamentumával. Testrészei pontosan, arányosan illeszkednek egymáshoz. A balance fogalma azonban nem képzi vita tárgyát a Stafford felépítésében.
A balance fogalmát az őstípusnak kellene jellemeznie, amikor is a fej, nyak, vállak bordák stb. arányossága helyett elsődleges alkotó része a bull és a terrier közti pontos egyensúly elérése lett a cél. A balance foglalkozik az ellentétek hatékony gyakorlati egyesítésével.
Most belépünk a természet kicsit szubjektív valóságába, azt hiszem ez az a terület, ahol a legtöbb kérdés felmerül. Miért? Mert különféle módokon értelmezik a bull és a terrier keveredését a Staffordban. Hogy még jobban összekeverjük a dolgokat, az egy nagyon népszerű felfogás, miszerint 3 különbözőfajta Staffordshire Bull Terrier típus van. A „terrier típus”, a „bulldog típus” és a „balance típus”. Ez a felfogás megérdemli a további kutatást.
A típus ezen hármassága nem szolgálja jól a Staffordot, sok okból. Először is, amikor az új bírókat tanítják arra, hogy a Staffordnak 3 típusa nem csak jelen van, hanem elfogadott dolog is, akkor már két okból becsaptuk őket. Hiszen már mondtuk nekik, hogy a történelem során a korai harcos Staffordok változataiban a keveredések (a bull és a terrier) nagy számú variációja elfogadott volt. Ezek nagy súly és méretbeli különbségekből álltak. A ma embere azt gondolja, hogy a keveredés a bull és a terrier között gondoljuk át, hogy ennek az egésznek van-e értelme. véletlenszerű volt a győztesek párzásából. Ezt a történelmi fotók is alátámasztják. A balance tartja a bull és a terrier közötti mérethatárokat egyensúlyban.
Meghatározva a bulldog típust, terrier típust és a balance típust, már elmondtuk, hogy a típus az egy „tiszavirág életű” fogalom, amit ha egy skálán ábrázolnánk, akkor a bull és a terrier között lenne. Milyen helytelen használni a három típus fogalmát. A Staffordot két különböző hatásból (bull és terrier) 3 különféle keveredésben kellene felismernünk. Hányszor hallottuk már, hogy azt mondják: „Típisához képest egy jó Stafford” Ez az ember valójában azt mondta, hogy ez a kutya proportional, de nem balance-os. Vitázhatunk ugyan arról, hogy elfogadjuk-e vagy sem a Stafford 3 típusát, de újra Hiszen ha Stafford nem balance típusú, akkor bizonyára aránytalan (unbalance) típusú a hibák miatt. Ezek szerint a leendő bírókat meg kellene tanítani arra, hogy az aránytalan (unbalance) típus elfogadható? Szigorúan szólva a típus fogalmát nem kellene használni, amikor a balance ezen három osztályát tárgyaljuk, vitatjuk meg. Tehát a balance 3 variációjának elfogadása nem a leghasznosabb módja, hogy előrejussunk a kutatásban, nem is szólva a fajta összetételének tökéletesítéséről, javításáról.
Emlékezzünk az első beszélgetésre a proportion-ról. Annak a Staffordnak, amelyiknek jó testarányai vannak (proportional), nem szükségszerűen jó balance típusú (nem megfelelő arányú keverése a bull és terriernek). Az a Stafford, amelyik bulldog szemszögből nem balance típusú, még lehet nagyon jó testaránya (proportion)és kétség kívül egy nagyon szép, szemrevaló állat is. Ugyan ez igaz egy nem balance típusú terrieres Staffordra. Hová forduljunk útmutatásért a balance elfogadható meghatározásának gyakorlati tekintetében. Miért ne a fajta standardhoz?
A standard segít nekünk különbséget tenni a proportional és a balance között. 16 inch (40,64 cm)magas és 48 pound (21 kg) súlyú kutya lehet jól felépített és kedvező képet mutat magáról. Egy ilyen példány lehet proportional, de sosem lehet balance típusú. 171/2 inch (44,45 cm) magas és 48 pound (21kg) súlyú kutya lehet proportional, de egyszerűen túlméretezett, amelyugyan olyan hiba, mint bármelyik más, de ezt nagy odafigyeléssel kell kezelni, mivel ma már egyre jobban eltávolodunk az egyik fontos megkülönböztető típusjegytől (a mérethatároktól). A mértskála segít megkülönböztetni a Staffordot más bull-and-terriertől, és alkot egy elemi típust. (pl.: hogy hívsz egy 21 inch /53,34cm/magas Beagle-t. Úgy hogy Kopó).
Ez alapján a fajtastandard fogalma egy másik félreértelmezett ideológia, amelyet ha túlzottan figyelembe vesznek, akkorelleplezhet néhány nagyon fontos tényezőt, ami magában a standardban nincs is megállapítva egyértelműen. Fontos, hogy emlékezzünk arra, hogy a Stafford előbb létezett, mint a standard. A standardot arra alkották, hogy leírja az ideális Staffordot, nem pedig arra, hogy megteremtse. Ha a standardot szigorúan csak „receptként” használnák, akkor a tenyésztő számos eredményt kaphatna. Először az egész kutyával kell kezdeni, mielőtt megpróbálnánk meghatározni bármelyik testrészét. A fajtastandardot tesztként kellene használni, alkalmazva az állatra, hogy lássuk, hogy mennyire felel meg azoknak a tulajdonságoknak, amelyeket a Staffordnak kellene bemutatni. Bár ezek a tulajdonságok nem alkotják meg a teljes Staffordot. Pl.: egy 17 kg-os 40 cm-es kutya valójában megfelelhet a standardnak, de nem mutatja meg nekünk azt, hogy a kutya balance típusú-e vagy sem. Ő lehet egy valójában csak 13,6 kg súlyú nem balance típusú terrieres kutya felhizlalva a standard súlyra. Bár, ha egy olyan kutyával kezdünk, amelyik megfelel a balance típusnak, akkor teszteljük le, és rájövünk, hogy ő természeténél fogva ilyen természetű. Bár erről volt már szó, de beszéljünk róla még egyszer. A fajtatípus a SBT-ban nem egyszerűen a bulldog és a terrier tulajdonságainak kiválasztásának az eredménye, a megfelelő arányban, annak érdekében, hogy egy hatékony harcost kapjunk. Ezt megcsinálták számos bull-and-terrier fajtával, és még túl is tett az Amerikai Pit Bull Terrier-en. Így ez, amely megkülönbözteti az egyiket a másiktól, túlmegy a balance egyszerű fogalmán. Ez bizonyára magába foglalja, de nem határolja be a proportional fogalmát, amelyről tudjuk, hogy a balance határozza be. Bizonyára lennie kell egy 3-as tagolásnak a Staffordban,de nem úgy, hogy bulldog-, terrier- vagy balance típusú, hanem proportional; balance; fajtatípus. Egy ideális Staffordnál a proportion a balance típusán belül található, és a balanc a fajta típuson belül helyezkedik el. Egy jó testarányú (propotional) kutyán túl, amely megfelelő balance típusú a bull és a terrier között, amely természetesen a standard magasság és súlyhatárai közé esik, és a fajtatípusnak is megfelel ( a fajtatípus magában foglalja azokat az apró árnyalatokat, amelyek megteremtik a Stafford külsőt, és úgy viselkednek mint egy igazi Stafford), egy igazi aduász. Számomra néhány apró árnyalat, amely meghatározza a jó testfelépítésű, helyes balance-ú Staffordot,: tartalmazza a barázdát a fejtető közepén, amelyet a halántéki izmok hoznak létre; határozott stop; rózsa fül; biztos megjelenés; izmai erősek és kitartóak; keménység, amely nyilvánvaló a szemekben; homokóra forma felülnézetből; rövid, jól izmolt, hajlékony törzs; egyenes, de nem lapos hátvonal; erőteljes alsó álkapocs, összekapcsolva a kemény izomzattal; és hatékonyság; agilitás és nemesség összképe.
Sőt mi több a fajtatípust úgy írják le, mint egy egyéni elképzelést, amely kapcsolatban van egy jellegzetes kutya tulajdonságaival, legyen az a kutya élő vagy holt. Természetes, hogy ez az elképzelés bírónként változik. Azokra a bírókra, akiknek az elképzelése a tiéddel egybeesik, azokra azt mondod, hogy korrekt A jellemtulajdonságoknak másik halmaza, amely meghatározza a fajtatípust, az a személyiség és a temperamentum. Bármely bíró számára lehetetlen – még a legjobbaknak is –,hogy mindezt felismerje 2 perc alatt, amíg a kutya a ringben van, de a Stafford jellegzetes bohóckodása nem maradhat ki a ringből. Beleértve a hatalmas életszeretetét és az emberek iránti szeretetét. Egy bohóckodó „ágyugolyó” (40 m/ph-val száguld át a házon, afülei hátracsapva)., makacs intelligenciával. A Stafford hang- és testbeszéde valamint személyisége olyan, minta kókuszdió, kívülről kenmény, de belül puha.Ezek a védjegyek és jellemvonások, amelyeket a SBT birtokol, azok amelyekre sok ember azt mondja, hogy ő igazán az én kutyatípusom!
A cikk Juanita Hobs: Stafford World c. könyvében olvasható. A cikket írta: Jason Nicolai (Homebrewed USA). Fordította: Narancsik Éva
Stafford’shírek 2003-as számából.
